Óvodába vagy bölcsődébe?

Hamarosan eljön az óvodai beíratás ideje, ezzel együtt több kisgyermekes szülő keresett meg a fenti kérdéssel, hiszen a most épülő bölcsőde is egy lehetőség sokak számára. A kérdés azért merülhet fel a szülőkben, mert a gyermekek óvodai nevelése legkorábban már 2,5 éves korban megkezdődhet, viszont a 2,5 éves kisgyermek még bölcsődébe is járhat.

A kérdésre választ (javaslatot) adni az adott kisgyermek fejlődésének ismeretében lenne korrekt, hiszen a gyermekek fejlődési üteme különböző, így a szükségleteik, igényeik is más körülményt kívánnak.

Az alábbi táblázatban a két intézménytípus összehasonlítása látható a teljesség igénye nélkül. A táblázat és a működés egyik leglényegesebb eleme a csoportlétszám.

 

BÖLCSŐDE ÓVODA
 nevelés-gondozás  nevelés-oktatás
 maximális létszám 12 fő  maximális létszám 25 fő
 önállóságra nevelés, szobatisztaságra nevelés  önállóság az étkezésben, önállóság
 öltözködésben kis segítséggel,
 szobatisztaság-ágytisztaság
 kisgyermeknevelő  óvodapedagógus
 Tanulás: ,,minden olyan tapasztalat-, illetve
 információszerzési folyamat, amely tartós
 változást idéz elő a viselkedésben”
 Kötött és kötetlen tanulási formák
 (foglalkozások) teljesítmény elvárással
 napi étkezések száma: 4  napi étkezések száma: 3
 Napirend:
 kb. 2 óra szabadban végezhető mozgás
 kb. 2,5 óra pihenő
 Napirend:
 kb.1-1,5 óra szabadban végezhető mozgás
 kb. 2 óra pihenő

 

A bölcsődei és óvodai beíratásról külön hirdetményben tájékoztatjuk Önöket!